Az első világháború borzalmai után Európa gazdasága mély válságba süllyedt. A háború számtalan emberéletet követelt és hatalmas területeket pusztított el, ezáltal lerombolva az infrastruktúrát, a gyárakat és a mezőgazdasági területeket. A termelés drasztikusan visszaesett, ami hiányhoz és inflációhoz vezetett.
A háború utáni békeszerződések, különösen a versailles-i békeszerződés, tovább súlyosbították a helyzetet. A Németországra kirótt hatalmas jóvátételi kötelezettségek megbénították a német gazdaságot, és ezáltal negatívan befolyásolták az egész európai gazdaságot. A német gazdaság összeomlása láncreakciót indított el, ami a többi európai országot is érintette.
A háború utáni Európa gazdasági botladozásának egyik legfőbb oka a megváltozott gazdasági struktúra volt, amelyet a háború hozott létre. A háború alatt a gazdaságok a hadiipari termelésre álltak át, a békeidőben pedig nehéz volt visszatérni a normális kerékvágásba.
Ráadásul a nemzetközi kereskedelem is jelentősen meggyengült. A háború alatti blokádok és a háború utáni protekcionista intézkedések akadályozták az áruk és a tőke szabad áramlását. Az új nemzetállamok létrejötte tovább aprózta a piacot, és növelte a kereskedelmi akadályokat.
Végül, de nem utolsósorban, a szociális feszültségek és a politikai instabilitás is hozzájárultak a gazdasági nehézségekhez. A háború után a munkások elégedetlenek voltak a rossz munkakörülményekkel és az alacsony bérekkel, ami sztrájkokhoz és más munkásmozgalmakhoz vezetett. A politikai instabilitás pedig elbizonytalanította a befektetőket és a vállalkozókat.
A háború pusztító hatásai: Emberveszteség, infrastruktúra rombolása és gazdasági káosz
Az első világháború szörnyű pusztítást hagyott maga után Európában, ami mélyen befolyásolta a gazdaság újjáépítésének esélyeit. A háború a szó szoros értelmében elpusztította a kontinens erőforrásait és munkaerejét.
Az emberveszteség soha nem látott mértékű volt. Több millió fiatal férfi halt meg a harctereken, vagy szenvedett maradandó sérüléseket. Ez nemcsak a családok számára okozott mérhetetlen fájdalmat, hanem komoly munkaerőhiányt is eredményezett. A mezőgazdaságban és az iparban egyaránt hiányoztak a képzett munkaerők, ami lassította a termelést és a gazdasági növekedést.
Az infrastruktúra rombolása szintén katasztrofális volt. A harcok során utak, hidak, vasútvonalak, gyárak és bányák váltak a földdel egyenlővé. A helyreállításuk rengeteg időt és pénzt emésztett fel, ami elvonta az erőforrásokat más, fontos területekről, mint például az oktatás vagy az egészségügy. A közlekedési hálózatok megbénulása akadályozta a kereskedelmet és a nyersanyagok szállítását, tovább súlyosbítva a gazdasági helyzetet.
A háború utáni gazdasági káosz szinte átláthatatlan volt. Az államok hatalmas adósságokat halmoztak fel a háború finanszírozása során, amelyeket nehéz volt visszafizetni. Az infláció elszabadult, ami elértéktelenítette a pénzt és bizonytalanságot szült a gazdasági életben. A győztes hatalmak által a vesztesekre kirótt jóvátételi kötelezettségek tovább súlyosbították a helyzetet, különösen Németországban, ahol a gazdaság összeomlott és hiperinfláció alakult ki.
A háború pusztító hatásai – az emberveszteség, az infrastruktúra rombolása és a gazdasági káosz – együttesen akadályozták Európa gazdaságának gyors és sikeres újjáépítését az első világháború után.
A gazdasági káosz mellett társadalmi feszültségek is jelentkeztek. A háborúból visszatérő katonák nehezen tudtak beilleszkedni a civil életbe, és sokan munkanélkülivé váltak. A szegénység és a kilátástalanság táptalajt jelentett a radikális ideológiáknak, ami tovább destabilizálta a helyzetet.
Az adósságválság és a háborús jóvátételek terhe
Az első világháború után az európai gazdaság gyengélkedésének egyik legfőbb oka az adósságválság és a háborús jóvátételek jelentette teher volt. A háború finanszírozása érdekében a legtöbb európai ország hatalmas összegeket vett fel kölcsönbe, főként az Egyesült Államoktól. A háború után ezek a kölcsönök visszafizetésre vártak, ami óriási terhet rótt a nemzeti költségvetésekre.
A helyzetet tovább súlyosbította a versailles-i békeszerződés, amelyben a győztes hatalmak hatalmas jóvátételeket róttak ki Németországra és a többi vesztes államra. Ezek a jóvátételek célja az volt, hogy a vesztesek fizessék meg a háború okozta károkat. A probléma az volt, hogy a jóvátételek összege irreálisan magas volt, és a német gazdaság képtelen volt azt teljesíteni.
A jóvátételek kifizetésének kísérlete hiperinflációhoz vezetett Németországban 1923-ban. A hiperinfláció elértéktelenítette a német valutát, tönkretette a megtakarításokat, és súlyos gazdasági válságot okozott. Ez a válság pedig tovább gyengítette az európai gazdaságot, mivel Németország fontos kereskedelmi partner volt a régióban.
A háborús adósságok és a jóvátételek ördögi kört hoztak létre: a vesztes országok képtelenek voltak fizetni a jóvátételeket, ami gazdasági instabilitást okozott, ami pedig megnehezítette a győztes országok számára, hogy visszafizessék a háborús kölcsöneiket.
Az adósságválság és a jóvátételek terhe jelentősen hozzájárultak az európai gazdaság gyengélkedéséhez az első világháború után. A helyzetet csak a Dawes-terv és a Young-terv enyhítette, amelyek csökkentették a német jóvátételek összegét és átütemezték a kifizetéseket. Azonban a nagy gazdasági világválság 1929-ben ismét súlyos csapást mért Európára, megmutatva, hogy a háború okozta sebek még mindig nem gyógyultak be teljesen.
A hiperinfláció Németországban és más országokban
A háborút követő évek Európájában a hiperinfláció pusztító hatással volt számos ország gazdaságára, de talán leginkább Németországra. A háborús kiadások finanszírozására felvett hatalmas kölcsönök, a termelés visszaesése és a jóvátételi kötelezettségek együttesen példátlan pénzromláshoz vezettek. A német márka értéke zuhant, napról napra, óráról órára. Az emberek talicskaszámra vitték a pénzt a boltba, hogy alapvető élelmiszereket vásároljanak, miközben a valuta értéke szinte a vásárlás pillanatában elértéktelenedett.
A hiperinfláció nem csak Németországot sújtotta. Ausztriában, Lengyelországban és Magyarországon is hasonló problémák jelentkeztek, bár talán nem olyan szélsőséges mértékben. Ezekben az országokban is a háborús adósságok, a termelés csökkenése és a politikai instabilitás táplálta a pénzromlást.
A hiperinfláció a megtakarítások teljes elvesztéséhez vezetett, tönkretette a középosztályt és mély társadalmi elégedetlenséget szült.
A hiperinfláció kezelése rendkívül nehéz feladat volt. A kormányok kísérleteztek pénzügyi reformokkal, új valuták bevezetésével és költségvetési megszorításokkal. Németországban például 1923-ban bevezették a Rentenmark-ot, ami stabilizálta a helyzetet, de a bizalom helyreállítása hosszú időt vett igénybe. A hiperinfláció maradandó nyomot hagyott az európai gazdaságon és társadalmon, hozzájárulva a politikai radikalizmus megerősödéséhez és a gazdasági instabilitáshoz, ami végső soron a második világháború felé vezető úton is szerepet játszott.
A kereskedelem megbénulása és a protekcionizmus erősödése
Az első világháború után az európai gazdaság egyik legfőbb problémája a kereskedelem súlyos megbénulása volt. A háború előtti integrált európai piac széttöredezett, a korábbi kereskedelmi kapcsolatok megszakadtak. A háború következtében új államok jöttek létre, amelyek mindegyike saját gazdasági érdekeit igyekezett érvényesíteni.
Ennek egyik legszembetűnőbb jele a protekcionizmus erősödése volt. Az egyes országok védővámokat vezettek be, hogy saját iparukat és mezőgazdaságukat védjék a külföldi versenytől. Ez a gyakorlat azonban ahelyett, hogy segített volna a gazdaság talpra állásában, épp ellenkezőleg, tovább nehezítette a helyzetet. A védővámok ugyanis megdrágították a külföldi termékeket, ami csökkentette a keresletet, és végső soron a termelést is visszavetette.
A protekcionista intézkedések spirálba torkolltak. Ahogy egy ország védővámot vezetett be, a többi ország válaszul szintén hasonló intézkedéseket hozott, ami tovább szűkítette a kereskedelmi lehetőségeket. A helyzetet súlyosbította, hogy a háború utáni infláció és a valuták instabilitása is nehezítette a nemzetközi kereskedelmet.
A protekcionizmus a kereskedelem megbénulásával együtt hozzájárult ahhoz, hogy az európai gazdaság ne tudjon hatékonyan kilábalni a háború okozta sokkból.
A kereskedelmi akadályok leküzdése és a nemzetközi gazdasági együttműködés helyreállítása kulcsfontosságú lett volna a gazdasági fellendüléshez, de ez a folyamat lassan és nehézkesen haladt a háború utáni években.
A pénzügyi rendszer instabilitása és a bankcsődök
Az első világháború utáni európai gazdaság gyengélkedésének egyik legfőbb oka a pénzügyi rendszer instabilitása és a bankcsődök sorozata volt. A háború hatalmas terheket rótt az európai országok pénzügyeire. Az adósságok felhalmozódtak, a valuták instabillá váltak, és az infláció elszabadult. Ez a bizonytalan környezet aláásta a bankokba vetett bizalmat.
Sok bank jelentős veszteségeket szenvedett a háborús hitelek miatt, amelyek értéke a békeidőben drasztikusan lecsökkent. Emellett, a háború előtt virágzó nemzetközi kereskedelem szétesése, és az új határok által létrehozott gazdasági akadályok tovább nehezítették a helyzetet. A bankok nehezen tudtak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, és sokan rossz befektetési döntéseket hoztak.
A helyzetet tovább súlyosbította a gold standard, azaz az aranyalapra való visszatérés kísérlete. Egyes országok, mint például Nagy-Britannia, megpróbálták visszaállítani valutájukat a háború előtti árfolyamra. Ez azonban rendkívül nehéznek bizonyult, és deflációhoz vezetett, ami tovább gyengítette a gazdaságot és a bankokat.
A bankcsődök lavinát indítottak el. Amikor egy bank csődbe ment, a betétesek pánikba estek, és megpróbálták kivenni a pénzüket a többi bankból is. Ez a betétesi roham tovább gyengítette a bankokat, és még több csődöt idézett elő.
A pénzügyi instabilitás és a bankcsődök súlyos következményekkel jártak a gazdaságra nézve. A hitelekhez való hozzáférés megnehezült, ami visszavetette a beruházásokat és a termelést. A munkanélküliség magas maradt, és a lakosság életszínvonala romlott. A pénzügyi válságok hozzájárultak a politikai instabilitáshoz is, ami tovább nehezítette a gazdasági helyreállítást.
A munkanélküliség és a szociális feszültségek növekedése
Az első világháború utáni Európában a munkanélküliség drámai mértékben megnőtt. A háború előtt dolgozó katonák visszatértek a civil életbe, és versenyezniük kellett a munkahelyekért a nőkkel és másokkal, akik a háború alatt léptek be a munkaerőpiacra. A háborús iparágak összeomlása is hozzájárult a problémához, hiszen a fegyvergyártás és más háborús célú termelés hirtelen leállt, így sokan elvesztették az állásukat.
Ez a magas munkanélküliség komoly szociális feszültségeket szült. Az emberek kétségbeesetten kerestek munkát, sokan szegénységbe süllyedtek. A szegénység, a lakhatási problémák és a bizonytalan jövő aggodalmat és elégedetlenséget váltottak ki. A munkásmozgalmak megerősödtek, és sztrájkok, tüntetések gyakoriak lettek. Az emberek elégedetlenek voltak a kormányok válaszaival, és a szélsőséges politikai ideológiák, mint a kommunizmus és a fasizmus, egyre népszerűbbé váltak, kihasználva a kialakult helyzetet.
A gazdasági nehézségek és a magas munkanélküliség a társadalmi stabilitás alapjait ásták alá, és hozzájárultak a politikai radikalizálódáshoz, ami tovább gyengítette az európai gazdaság talpra állásának esélyeit.
A hiperinfláció, különösen Németországban, tovább rontotta a helyzetet. Az emberek elvesztették megtakarításaikat, a bizalom a pénzügyi rendszerben megrendült. A kormányok nehezen tudták kezelni a helyzetet, ami tovább növelte a társadalmi elégedetlenséget. A különbség a gazdagok és a szegények között tovább nőtt, ami még inkább kiélezte a feszültségeket. A munkanélküliség és a szociális problémák ördögi körbe kergették az európai gazdaságot, megnehezítve a háború utáni újjáépítést és a stabilitás visszaszerzését.
Az új iparágak megjelenése és a régi iparágak hanyatlása
Az első világháború utáni európai gazdaság nehézségei nagyrészt az ipari szerkezetváltásból adódtak. Míg új iparágak virágoztak, a régiek hanyatlásnak indultak, ami jelentős gazdasági és társadalmi problémákat okozott.
Az autóipar, a vegyipar, és az elektromos ipar rohamosan fejlődött. Az új technológiák, mint például a futószalag alkalmazása az autógyártásban, drasztikusan növelték a termelékenységet. Ezek az iparágak új munkahelyeket teremtettek, de nem feltétlenül ott, ahol a régiek megszűntek.
Ezzel szemben a szénbányászat, a textilipar és a hajógyártás súlyos válságba került. A háború alatt felhalmozott készletek, a csökkenő kereslet, és a versenyképesebb, újabb iparágak megjelenése mind hozzájárultak ehhez. Például a szénbányászatot a kőolaj egyre inkább felváltotta, a textilipart pedig az olcsóbb távol-keleti termékek szorították ki.
A régi iparágak hanyatlása tömeges munkanélküliséghez vezetett, különösen azokban a régiókban, ahol ezek az iparágak domináltak. Ez társadalmi feszültségeket szült, és akadályozta a gazdasági fellendülést.
A probléma súlyosságát tovább növelte, hogy a munkavállalók nem tudtak könnyen átképezni magukat az új iparágak igényeinek megfelelően. A képzettségbeli hiányosságok, a földrajzi mobilitás korlátai, és a szakszervezetek ellenállása is nehezítették az átmenetet. A kormányok kísérletei a régi iparágak támogatására gyakran sikertelenek voltak, vagy csak ideiglenes megoldást jelentettek, miközben az új iparágak fejlődését is gátolhatták.
Ráadásul az 1920-as évek gazdasági fellendülése sem volt egyenletes. Míg egyes országok, mint például az Egyesült Államok, jól teljesítettek, Európa számos része továbbra is küzdött a háború utáni helyreállítással, és az ipari szerkezetváltás okozta problémákkal.
A mezőgazdasági válság és a vidéki elszegényedés
A háború utáni Európában a mezőgazdaság súlyos válságba került, ami jelentősen visszavetette a gazdasági fellendülést. A háború alatt a mezőgazdasági termelés növekedett, hogy ellássa a hadsereget és a lakosságot, de a béke beköszöntével a kereslet hirtelen visszaesett. Ezzel párhuzamosan a termelés ismét beindult a korábban hadszíntérré vált területeken, ami túlkínálathoz vezetett a piacon.
A túlkínálat drámai árcsökkenést eredményezett, ami a mezőgazdaságból élők számára katasztrofális volt. Sok gazda nem tudta fedezni a termelési költségeit sem, nemhogy a háború alatt felhalmozott adósságait törleszteni. A vidéki elszegényedés mélyült, a gazdák tönkrementek, és sokan a városokba vándoroltak szerencsét próbálni, ahol a munkanélküliség amúgy is magas volt.
A mezőgazdasági válság közvetlen hatással volt az iparra is, hiszen a vidéki lakosság vásárlóereje jelentősen csökkent. Ez pedig a mezőgazdasági gépeket, műtrágyákat és egyéb, a mezőgazdasághoz kapcsolódó termékeket gyártó vállalatok számára komoly problémákat okozott.
Emellett a protekcionista intézkedések is súlyosbították a helyzetet. Sok ország védővámokat vezetett be a saját mezőgazdaságának védelme érdekében, ami tovább szűkítette a piacot és akadályozta a nemzetközi kereskedelmet. A vidéki elszegényedés tehát nemcsak a mezőgazdasági szektort érintette hátrányosan, hanem az egész európai gazdaságot visszahúzta.
A politikai instabilitás és a gazdasági döntéshozatal nehézségei
Az első világháború után Európa politikai térképe gyökeresen átalakult. Új nemzetek születtek, régi birodalmak omlottak össze. Ez a politikai fragmentáció komoly kihívásokat jelentett a gazdasági döntéshozatalban.
A nemzeti érdekek gyakran ütköztek, megnehezítve a közös gazdasági stratégiák kidolgozását. A győztes hatalmak – Franciaország és Nagy-Britannia – elsősorban a vesztes országok megbüntetésére koncentráltak, ami tovább mélyítette a gazdasági problémákat. A jóvátételi követelések óriási terhet róttak Németországra, ellehetetlenítve a gazdasági fellendülést.
A politikai instabilitás és a bizalom hiánya bénította a nemzetközi kereskedelmet és a befektetéseket. A hiperinfláció – különösen Németországban – tovább rontotta a helyzetet, elértéktelenítve a megtakarításokat és destabilizálva a gazdaságot.
A kormányok gyakran rövidlátó politikát folytattak, ahelyett, hogy hosszú távú gazdasági stratégiákat dolgoztak volna ki. A protekcionista intézkedések, mint például a magas vámok, korlátozták a kereskedelmet és akadályozták a gazdasági növekedést. Az állami beavatkozás mértéke is vitatott kérdés volt, a liberális gazdasági elvek hívei és az állami szerepvállalást támogatók között éles viták zajlottak.
A nemzetközi együttműködés hiánya és a gazdasági nacionalizmus
Az első világháború után az európai gazdaság nehézségeinek egyik fő oka a nemzetközi együttműködés hiánya és a gazdasági nacionalizmus terjedése volt. A háború utáni rendezés, különösen a versailles-i békeszerződés, súlyos terheket rótt Németországra, ami akadályozta a gazdasági fellendülését és instabilitást okozott az egész kontinensen.
Ahelyett, hogy az országok összefogtak volna a gazdasági újjáépítés érdekében, sokan a protekcionizmus felé fordultak. Vámokat emeltek, importkorlátozásokat vezettek be, és devalválták valutáikat, hogy saját gazdaságukat védjék. Ez a hozzáállás azonban csak tovább rontotta a helyzetet, mivel akadályozta a kereskedelmet és a befektetéseket.
A gazdasági nacionalizmus lényegében megakadályozta, hogy Európa egy egységes, virágzó gazdasági térré váljon, ami pedig elengedhetetlen lett volna a háború utáni talpra álláshoz.
A nemzetközi intézmények gyengesége is hozzájárult a problémához. A Népszövetség nem rendelkezett a szükséges eszközökkel és hatalommal ahhoz, hogy hatékonyan koordinálja a gazdasági politikákat és megoldja a konfliktusokat. Az egyes országok saját érdekeiket helyezték előtérbe, ami megnehezítette a közös megoldások kidolgozását.
Ennek eredményeként az európai gazdaság hosszú ideig küszködött a magas munkanélküliséggel, az inflációval és a pénzügyi instabilitással. A nemzetközi együttműködés hiánya és a gazdasági nacionalizmus végül hozzájárult a nagy gazdasági világválság kialakulásához is.
Az Egyesült Államok szerepe és a Dawes-terv
Az Egyesült Államok kulcsszerepet játszott az európai gazdaság első világháború utáni stabilizálásában, elsősorban a Dawes-terv révén. A háború utáni években Németország képtelen volt a jóvátételi kötelezettségeinek eleget tenni, ami súlyos gazdasági válságot idézett elő, nem csak Németországban, hanem szerte Európában. Ez destabilizálta a pénzügyi rendszereket és akadályozta a kereskedelmet.
A Dawes-terv, melyet 1924-ben fogadtak el, az amerikai Charles G. Dawes nevéhez fűződik, és lényegében egy újraütemezési terv volt a német jóvátételek kifizetésére. A terv lényege, hogy az amerikai bankok jelentős hiteleket nyújtottak Németországnak, melyekből Németország fizetni tudta a jóvátételt a győztes hatalmaknak (elsősorban Franciaországnak és Nagy-Britanniának), akik pedig ezekből a pénzekből fizetni tudták a saját háborús adósságaikat az Egyesült Államoknak.
Ez a körkörös pénzmozgás, bár ideiglenesen stabilizálta az európai gazdaságot, valójában az Egyesült Államoktól való függőséget növelte, és egy törékeny egyensúlyt teremtett.
A Dawes-terv tehát nem oldotta meg a problémát gyökeresen, csupán elhalasztotta azt. Az amerikai tőke beáramlása rövid távon segített a német gazdaság talpra állásában és az európai kereskedelem fellendülésében, azonban a függőség és a kölcsönök visszafizetésének problémája továbbra is fennállt. Amikor az amerikai tőkeáramlás az 1929-es gazdasági válság után leállt, a Dawes-terv összeomlott, és az európai gazdaság ismét válságba került.
A gazdasági helyreállítás jelei az 1920-as évek közepén
Az 1920-as évek közepén az európai gazdaságban a korábbi nehézségek ellenére biztató jelek mutatkoztak. A háború utáni infláció végre stabilizálódott, és egyes országokban, mint például Németországban, sikerült megfékezni a hiperinflációt egy új valuta bevezetésével. Ez a pénzügyi stabilitás alapot teremtett a gazdasági tervezéshez és a befektetésekhez.
A termelés is elkezdett növekedni. Az iparágak, amelyek a háború alatt a hadiiparra összpontosítottak, lassan átálltak a polgári termelésre. Az új technológiák, mint például a futószalag, elterjedése hozzájárult a termelékenység növekedéséhez.
A nemzetközi kereskedelem is élénkült. A háborús blokádok megszűntek, és a kereskedelmi kapcsolatok újraindultak. Azonban a háborús adósságok és a protekcionista intézkedések továbbra is akadályozták a kereskedelem teljes körű helyreállítását.
Az 1920-as évek közepén tehát megfigyelhető a gazdasági növekedés, az infláció stabilizálódása és a termelés fellendülése, ami egy átmeneti fellélegzést jelentett az európai gazdaság számára a háború utáni nehézségek közepette.
Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a fellendülés nem volt egyenletes. Egyes országok, mint például Nagy-Britannia, nehezebben birkóztak meg a háború utáni kihívásokkal, míg mások, mint például Franciaország, gyorsabban regenerálódtak. Ezenkívül a mezőgazdaság továbbra is nehézségekkel küzdött, ami vidéken szegénységhez és elégedetlenséghez vezetett. A gazdasági fellendülés törékeny volt, és a következő évtizedben bekövetkező világgazdasági válság ismét súlyos csapást mért Európára.
A nagy gazdasági világválság előjelei és az európai gazdaság sérülékenysége
Az első világháború utáni Európa gazdasága számos sebből vérzett, melyek közül sokat a háború okozott közvetlenül. Azonban a problémák gyökerei mélyebbre nyúltak, és előrevetítették a későbbi gazdasági világválságot. A háborús adósságok hatalmas terhet róttak a vesztes országokra, különösen Németországra, melynek jóvátételi kötelezettségei gyakorlatilag ellehetetlenítették a gazdasági talpra állást. Ez a helyzet instabilitást szült, ami a hiperinflációhoz vezetett, és a megtakarítások elértéktelenedésével súlyos szociális feszültségeket okozott.
Másrészt, a győztes hatalmak sem voltak teljesen felkészülve a békeidőszakra. A háború alatt felduzzadt ipari termelés a béke beköszöntével hirtelen visszaesett, ami munkanélküliséghez vezetett. A nemzetközi kereskedelem is akadozott, mivel a háború megbontotta a korábbi kereskedelmi kapcsolatokat, és új vámok, protekcionista intézkedések nehezítették a termékek szabad áramlását.
A legfontosabb talán az volt, hogy a gazdasági rendszer nem volt képes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. A aranyalap, ami a valuták értékét rögzítette, merevvé tette a pénzügyi rendszert, és megakadályozta, hogy a kormányok hatékonyan reagáljanak a gazdasági problémákra.
Mindezek az előjelek, a magas adósságok, a munkanélküliség, a kereskedelmi korlátok és a merev pénzügyi rendszer együttesen tették az európai gazdaságot rendkívül sérülékennyé, és alapozták meg a későbbi, pusztító gazdasági világválságot.
