A német megszállás a Brit-szigeteken szerencsére a valóságban sosem történt meg. Azonban, a történelem alternatív útvonalainak feltérképezése elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük a II. világháború tétjét és a szövetségesek győzelmének jelentőségét. Ez a szekció egy elképzelt, de lehetséges forgatókönyvet vizsgál, ahol a német haderő sikeresen átkel a La Manche csatornán és megszállja Nagy-Britanniát.
Fontos megjegyezni, hogy ez a szituáció nem csupán egy egyszerű „mi lett volna, ha” játék. A megszállás következményeinek feltérképezése rávilágít arra, hogy milyen mélyreható és pusztító hatással lett volna a brit társadalomra, gazdaságra és kultúrára a náci uralom.
A megszállás valószínűleg egy brutális rezsim bevezetésével járt volna, amely a zsidó lakosság, a politikai ellenfelek és más „nemkívánatos” csoportok üldözését célozta volna meg.
A brit ellenállás szerveződése elkerülhetetlen lett volna, de a sikeres ellenállás esélyei bizonytalanok. A kontinensről érkező utánpótlás hiánya és a német katonai fölény valószínűleg elhúzódó és véres konfliktushoz vezetett volna. A gazdaság összeomlása, az élelmiszerhiány és a mindennapi élet terrorja mind a megszállás szörnyű velejárói lettek volna.
Ez a szekció tehát nem a németek dicsőítése, hanem egy figyelmeztetés. A történelem alternatív útvonalainak tanulmányozása segít abban, hogy jobban értékeljük a múlt áldozatait és megértsük a szabadság értékét.
A Tenger Oroszlánja hadművelet: A tervezett invázió
A Tenger Oroszlánja hadművelet (Unternehmen Seelöwe) a német hadvezetés által kidolgozott terv volt a Brit-szigetek megszállására a második világháborúban. A terv alapja a sikeres franciaországi hadjárat után született, feltételezve, hogy a brit hadsereg legyengült és a morál alacsony. Hitler célja az volt, hogy Nagy-Britanniát tárgyalóasztalhoz kényszerítse, vagy végső esetben megsemmisítse. A hadművelet kulcsfontosságú eleme a légifölény megszerzése volt, melyet a Luftwaffe, a német légierő feladata lett volna elérni a Brit Csata során.
A terv szerint a német hadsereg kilenc hadosztályt szállított volna át a La Manche csatornán, a Dover és a Ramsgate közötti szakaszon. A partraszállást megelőzően a Luftwaffe intenzív bombázásokkal gyengítette volna a brit védelmet, különös tekintettel a repülőterekre, radarállomásokra és kikötőkre. A német flotta, a Kriegsmarine feladata lett volna a szállítóhajók védelme, de a brit Királyi Haditengerészet jelentős fölénye miatt ez komoly kihívást jelentett.
A hadművelet megvalósításához a németek átalakított folyami bárkákat terveztek használni, mivel nem rendelkeztek elegendő partraszálló járművel. Ezek a bárkák azonban lassúak és sebezhetőek lettek volna a brit haditengerészet és légierő támadásai ellen. A német hadvezetés tisztában volt a kockázatokkal, ezért a hadműveletet csak akkor akarták elindítani, ha a légifölényt sikerült biztosítani.
A Brit Csata elvesztése, vagyis a Luftwaffe képtelensége a légifölény megszerzésére, gyakorlatilag ellehetetlenítette a Tenger Oroszlánja hadműveletet.
A terv számos problémával küzdött. A németek hiányos hírszerzéssel rendelkeztek a brit védelemről, a tengeri szállítás megszervezése pedig komoly logisztikai kihívásokat jelentett. Emellett a német hadvezetés sem volt egységes a hadművelet megvalósíthatóságát illetően, sokan túlságosan kockázatosnak tartották.
Végül, a Tenger Oroszlánja hadműveletet soha nem hajtották végre. A Brit Csata elvesztése, a logisztikai nehézségek és a növekvő kockázatok miatt Hitler 1940 szeptemberében elhalasztotta, majd később végleg elvetette a tervet. A német figyelme ezután a Szovjetunió elleni támadásra, a Barbarossa hadműveletre irányult.
A brit védelem gyengeségei és erősségei 1940-ben
1940-ben Nagy-Britannia védelme komoly kihívásokkal nézett szembe, de jelentős erősségei is voltak. A Dunkerque-i evakuáció után a Brit Expedíciós Hadsereg (BEF) felszerelése jelentős veszteségeket szenvedett, ami komoly hiányt okozott páncélosokban, tüzérségi eszközökben és más létfontosságú hadianyagban. A légvédelem, bár a RAF (Royal Air Force) hősies erőfeszítéseinek köszönhetően erős volt, mégis korlátozott számú vadászgéppel rendelkezett a potenciális német támadással szemben. A partvédelem is hiányos volt, részben a korábbi, a haditengerészetre történő túlzott támaszkodás miatt.
Azonban a britek rendelkeztek fontos előnyökkel is. A Royal Navy, a világ legerősebb haditengerészete, szinte teljes ellenőrzést gyakorolt a tengerek felett, ami megakadályozta a németek közvetlen partraszállását. A radar technológia korai fejlesztése lehetővé tette a RAF számára, hogy időben észlelje a közeledő német gépeket, ami kulcsfontosságú volt a légicsatákban. A brit lakosság elszántsága és a „Blitz” alatti kitartása szintén jelentős morális erőt képviselt.
A legfontosabb erősség kétségtelenül a brit nép elszántsága és a Winston Churchill vezette kormány rendíthetetlen elkötelezettsége volt a háború megnyerése iránt. Ez a szilárd akarat volt az, ami lehetővé tette a briteknek, hogy szembeszálljanak a látszólag legyőzhetetlen náci Németországgal.
A gazdasági erőforrások is fontos szerepet játszottak. Bár a háború komoly terhet rótt a gazdaságra, a Brit Birodalom erőforrásai és az Egyesült Államoktól érkező „lend-lease” segítség lehetővé tette a fegyvergyártás és a hadianyag-utánpótlás folyamatos biztosítását. A kódfejtés terén elért sikerek, különösen a Bletchley Parkban, szintén jelentős előnyt jelentettek a német hadműveletek tervezésének és végrehajtásának megzavarásában.
A német invázió forgatókönyve: Előkészületek és kihívások
A Seelöwe hadművelet, a Brit-szigetek német lerohanásának terve, 1940 nyarán kezdett formát ölteni, miután Franciaország kapitulált. A terv elsődleges célja a brit légierő (RAF) megsemmisítése és a La Manche csatorna feletti légifölény megszerzése volt. Enélkül a partraszállás elképzelhetetlen lett volna.
A német előkészületek kiterjedtek a partraszálló járművek összegyűjtésére és átalakítására. Uszályokat, folyami hajókat és más alkalmatos vízi járműveket vontak be, melyeket páncéllemezekkel és ágyúkkal igyekeztek megerősíteni. Ezek a járművek azonban távol álltak a modern hadihajóktól, és sérülékenyek voltak a brit haditengerészet (Royal Navy) támadásaival szemben.
A kihívások óriásiak voltak. A Royal Navy jelentette a legnagyobb akadályt. A német haditengerészet (Kriegsmarine) létszáma és technikai felkészültsége messze elmaradt a brit flottáétól. A csatorna átszelése, a partraszállás biztosítása és a utánpótlás fenntartása szinte megoldhatatlan feladatnak tűnt.
A légiháború, a brit csata kulcsfontosságúvá vált. A Luftwaffe célja a RAF vadászrepülőinek és repülőtereinek megsemmisítése volt. Bár a német légierő számszerű fölényben volt, a brit pilóták elszántan védekeztek, és a radar technológia segítségével hatékonyan tudták visszaverni a támadásokat.
A Seelöwe hadművelet sikertelensége leginkább a Luftwaffe képtelenségének köszönhető, hogy legyőzze a RAF-ot, és ezzel biztosítsa a légifölényt a La Manche csatorna felett.
A német stratégák tisztában voltak a kockázatokkal. A partraszállás időjárásfüggő volt, és a brit védelem áttörése esetén is súlyos veszteségekkel kellett számolni. A terv végrehajtása nagymértékben függött a váratlan meglepetés erejétől és a brit védelem gyors összeomlásától, ami végül nem következett be.
A megszállás első napjai: Káosz és ellenállás
A német megszállás első napjai a Brit-szigeteken elképzelt forgatókönyv szerint a teljes káosz és zűrzavar időszaka lett volna. Bár a történelem másképp alakult, a tervek kidolgozása során a német hadvezetés számolt a lakosság pánikszerű reakciójával. A váratlan támadás, a légitámadások és a partraszállási kísérletek híre gyorsan terjedt volna, ami tömeges menekülési hullámokat indított volna el a bizonytalanabb területekről a biztonságosabbnak vélt vidékek felé.
A helyi hatóságok, a rendőrség és a polgárőrség azonnal mozgósítva lett volna, de a koordináció hiánya és a kommunikációs nehézségek miatt a helyzet kezelése rendkívül nehézkes lett volna. Az infrastruktúra, különösen a közlekedési hálózat megbénulása tovább súlyosbította volna a problémát. A hidak, vasútvonalak és utak bombázása, valamint a menekülők tömege miatt a mozgás szinte lehetetlenné vált volna.
Az ellenállás azonnal megkezdődött volna, bár kezdetben szervezetlen és szórványos formában. A brit hadsereg egységei, a Home Guard (helyi véderő) és a civil lakosság fegyveres csoportjai próbálták volna feltartóztatni a német előrenyomulást.
Az ellenállás szimbolikus jelentősége óriási lett volna, még akkor is, ha a német haderővel szemben nem tudtak volna sikereket elérni.
A part menti erődítmények és a repülőterek védelme kiemelt fontosságú lett volna, és a harcok valószínűleg hevesek lettek volna.
A propaganda mindkét oldalon azonnal beindult volna. A németek megpróbálták volna meggyőzni a lakosságot a megszállás elkerülhetetlenségéről és a „béke” előnyeiről. A brit kormány és a BBC pedig a kitartásra és az ellenállásra buzdított volna. A dezinformáció és a hamis hírek terjedése mindkét oldalon a káosz és a bizonytalanság érzetét erősítette volna.
A kollaboráns kormányzat kialakulása: Quisling-figurák a Brit-szigeteken
A német megszállás forgatókönyvében a Brit-szigeteken is számolni kellett volna egy kollaboráns kormánnyal, hasonlóan a kontinentális Európában látott példákhoz. A Quisling-figurák, vagyis a németekkel együttműködő, árulóként elítélt vezetők szerepe kulcsfontosságú lett volna a megszállás megszilárdításában és a helyi lakosság irányításában.
Habár a sikeres német invázió elmaradt, a Wehrmacht és az SS már korán megkezdte a potenciális kollaboránsok felkutatását a szigeteken. Ezek a személyek általában szélsőjobboldali politikusok, elégedetlenkedő arisztokraták vagy a társadalom peremén élő, frusztrált egyének voltak. A céljuk nem feltétlenül a német ideológia teljes átvétele volt, hanem inkább a hatalom megszerzése vagy a meglévő rendszer megdöntése.
A brit fasiszta mozgalmak, mint például Oswald Mosley vezette Brit Fasiszták Uniója (British Union of Fascists), potenciális bázist jelentettek a kollaboráns kormányzat számára. Mosley és követői, bár a háború elején internálták őket, elméletileg képesek lettek volna a németek által támogatott bábkormány vezetésére.
A németek tervei között szerepelt egy „átmeneti kormány” létrehozása, melynek feladata lett volna a brit társadalom „megtisztítása” a zsidóktól, kommunistáktól és más „nemkívánatos elemek”-től, valamint a gazdaság átalakítása a német háborús céloknak megfelelően.
Fontos megjegyezni, hogy a kollaboráns kormányzat kialakulása nem lett volna zökkenőmentes. A brit lakosság jelentős része ellenállt volna a megszállásnak és a kollaboránsoknak, ami partizánharcokhoz és polgárháborús helyzethez vezethetett volna. A Quisling-figurák legitimitása eleve megkérdőjelezhető lett volna, így a németeknek folyamatosan erőszakkal kellett volna fenntartaniuk a hatalmukat.
A német közigazgatás működése: Terror és elnyomás
A német közigazgatás a Brit-szigeteken, amennyiben valósággá vált volna a Sea Lion hadművelet, a terror és elnyomás eszközeivel igyekezett volna megszilárdítani hatalmát. A tervek szerint a megszállt területet katonai parancsnokságok alá rendelték volna, élükön katonai kormányzókkal, akik korlátlan hatalommal rendelkeztek volna. A helyi közigazgatást, amennyire lehetséges, felhasználták volna, de a kulcspozíciókat német tisztek töltötték volna be.
Azonnal bevezették volna a náci törvényeket, ami a zsidó lakosság, a politikai ellenfelek és más, a rezsim által nemkívánatosnak ítélt csoportok számára katasztrofális következményekkel járt volna. A Gestapo és az SD (Sicherheitsdienst) ügynökei könyörtelenül üldözték volna az ellenállókat és a potenciális veszélyforrásokat. A letartóztatások, kínzások és kivégzések mindennaposak lettek volna.
A propaganda kiemelt szerepet kapott volna a lakosság megfélemlítésében és a náci ideológia terjesztésében. A rádiót, az újságokat és a filmeket szigorú cenzúra alá vonták volna, és csak a rezsim által jóváhagyott tartalmakat lehetett volna terjeszteni. Az oktatást is átalakították volna, hogy a fiatalokat a náci szellemben neveljék.
A gazdaságot a német hadigépezet szolgálatába állították volna. A gyárakat, a bányákat és a mezőgazdasági területeket a német érdekeknek megfelelően használták volna fel. A brit lakosságot kényszermunkára fogták volna, és a élelmiszerellátás szigorúan szabályozott lett volna, ami éhínséghez vezethetett volna.
A legfontosabb cél a brit ellenállás megtörése és a lakosság totális engedelmességének elérése volt, bármilyen eszközzel.
A megszállás alatt működött volna egy speciális rendőri egység (Einsatzgruppen), amelynek feladata lett volna a „nemkívánatos” személyek, köztük a zsidók, a kommunisták és más politikai ellenfelek likvidálása. A tervek szerint koncentrációs táborokat hoztak volna létre a szigeteken, ahol a foglyokat embertelen körülmények között tartották volna.
A német közigazgatás a Brit-szigeteken, ha megvalósul, a terror és elnyomás sötét korszakát hozta volna el, amelyben a brit lakosság elvesztette volna szabadságát és emberi méltóságát.
A brit ellenállás szerveződése: A SOE szerepe és a helyi csoportok
Bár a Brit-szigetek német megszállása szerencsére sosem valósult meg, a félelem ettől a forgatókönyvtől komoly hatással volt a brit hadvezetésre és a polgári védelemre. A megszállás valószínűségére válaszul a britek titkos hálózatot hoztak létre, amely ellenállást szervezett volna a német uralom alatt. Ennek a hálózatnak a kulcsfontosságú eleme a Special Operations Executive (SOE) volt, egy titkos szervezet, amelyet 1940-ben alapítottak Winston Churchill parancsára, azzal a céllal, hogy „tüzet szítson Európában”.
A SOE feladata az lett volna, hogy a megszállt területeken – beleértve a Brit-szigeteket is – szabotázsakciókat hajtson végre, gerillaháborút folytasson, és támogassa a helyi ellenállási csoportokat. A szervezet ügynökei alapos kiképzést kaptak a harcászat, a kommunikáció és a szabotázs terén.
A SOE nem csak központilag szervezett akciókat tervezett, hanem jelentős hangsúlyt fektetett a helyi ellenállási csoportok támogatására és koordinálására is. Ezek a csoportok a Auxiliary Units néven váltak ismertté, és önkéntesekből álltak, akik a helyi közösségekben éltek. Őket rövid, de intenzív kiképzésben részesítették, és elrejtett bunkerekben tárolták a fegyvereket és a robbanóanyagokat, amelyekkel a német hadsereg ellen kellett volna harcolniuk.
A Auxiliary Units tagjainak feladata az lett volna, hogy a megszállás első napjaiban szabotázsakciókat hajtsanak végre, megzavarják a német kommunikációt és utánpótlást, ezzel időt nyerve a brit hadseregnek a védekezésre.
Fontos megjegyezni, hogy a Auxiliary Units létezése szigorúan titkos volt, még a helyi lakosság előtt is. A tagoknak fel kellett volna áldozniuk az életüket a hazáért, és szinte biztosra vehették, hogy elfogásuk esetén kivégzik őket.
Bár a német megszállás elmaradt, a SOE és a Auxiliary Units létezése bizonyítja a brit kormány elszántságát, hogy minden eszközzel ellenálljon a náci Németországnak. A szervezetek által kidolgozott tervek és a kiképzésben részt vevő emberek felkészültsége komoly fenyegetést jelentett volna a megszálló erők számára.
Élet a megszállás alatt: Napi küzdelmek és nélkülözések
A német megszállás alatt az élet elképzelhetetlenül nehéz lett volna a britek számára. A mindennapi életet a hiány, a félelem és a korlátozások uralták volna. Az élelmiszerjegyrendszer szigorú szabályozása miatt a legtöbb alapvető élelmiszerből hiány volt. Az emberek kénytelenek lettek volna spórolni, pótolni és kreatívnak lenni a főzés terén. A kertek, ahol csak lehetséges volt, a „Victory Gardens” mozgalomnak köszönhetően zöldségekkel teltek meg, kiegészítve a szűkös élelmiszerkészleteket.
A közlekedés drasztikusan lecsökkent volna. A benzin szigorú korlátozása miatt az autók többsége használhatatlan lett volna. A tömegközlekedés zsúfolt és megbízhatatlan volt. A bombázások állandó fenyegetése miatt a légvédelmi óvóhelyek a mindennapi élet részévé váltak volna. A gyerekek iskolába menet, az emberek munkába igyekezve folyamatosan a sziréna hangjától rettegtek volna.
A szólásszabadság és a sajtó szabadsága megszűnt volna. A német propaganda mindent áthatott volna, és a BBC-t, mint a szabad információ forrását, illegalitásba kényszerítették volna. A rezisztencia mozgalmak, mint például a Special Operations Executive (SOE), titokban szerveződtek volna, kockáztatva az életüket a szabadságért.
A megszállás alatt a legfontosabb az lett volna, hogy túléld a napot. Az apró örömök, a család és a barátok jelentették volna a kapaszkodót a reménytelenségben.
A kulturális élet is jelentősen beszűkült volna. A színházak, mozik és könyvtárak cenzúrázva lettek volna, és a német propaganda céljait szolgálták volna. A tiltott könyvek és zenék titokban terjedtek volna, a szabadság szimbólumaiként.
A feketepiac virágzott volna, ahol az emberek mindenféle árut és szolgáltatást szerezhettek volna be, természetesen magas áron. A korrupció és a bűnözés is elterjedt volna, kihasználva a háborús helyzetet és a törvénytelenséget.
A gazdaság német irányítás alatt: A brit ipar kifosztása
A német megszállás alatt a brit gazdaság, különösen az ipar, brutális kifosztás áldozatává vált. A cél egyértelmű volt: Németország hadiiparának támogatása és a Brit-szigetek gazdasági erejének megtörése. A német hatóságok azonnal átvették az irányítást a kulcsfontosságú iparágak, mint a kohászat, a gépgyártás és a hajóépítés felett.
A brit gyárakat kényszerítették, hogy német megrendeléseket teljesítsenek, gyakran alacsony áron, vagy ingyen. A nyersanyagokat, beleértve a vasércet, a szenet és a színesfémeket, nagy mennyiségben szállították Németországba. A németek nem riadtak vissza attól sem, hogy teljes gyárakat szereljenek szét és szállítsanak át a kontinensre.
Az élelmiszertermelés is jelentősen visszaesett. A mezőgazdasági gépeket elkobozták, a terményeket pedig Németországba szállították, súlyos élelmiszerhiányt okozva a szigeteken. A megszállók szigorú jegyrendszert vezettek be, de még így is nehéz volt élelemhez jutni.
A brit ipar kifosztása nem csupán gazdasági veszteséget jelentett, hanem szisztematikus kísérlet volt a brit társadalom alapjainak aláásására.
A német irányítás alatt a munkanélküliség drámaian megnőtt. A gyárakban dolgozó munkásokat kényszermunkára küldték Németországba, vagy a megszállt területekre. A megmaradt munkások pedig embertelen körülmények között, minimális fizetésért dolgoztak.
A brit gazdaság a megszállás végére romokban hevert. A háború után hosszú évekbe telt, mire sikerült újjáépíteni az ipart és helyreállítani a gazdasági stabilitást. A német megszállás gazdasági következményei mély nyomot hagytak a Brit-szigeteken.
A zsidók és más kisebbségek sorsa a megszállt Brit-szigeteken
A német megszállás bekövetkezte a Brit-szigeteken katasztrofális következményekkel járt volna a zsidó közösségre és más kisebbségekre nézve. A nácik ideológiájának központi eleme volt a zsidók módszeres üldözése és megsemmisítése, így a szigeteken élő zsidók sorsa megpecsételődött volna.
A megszállás első napjaiban a Nürnbergi törvények bevezetésére került volna sor, ami a zsidókat megfosztotta volna alapvető jogaiktól. A zsidók elvesztették volna állampolgárságukat, munkájukat, vagyonukat, és szegregációjuk azonnal megkezdődött volna. A gettók felállítása és a deportálások a haláltáborokba elkerülhetetlenek lettek volna.
Más kisebbségek, mint például a romák, a homoszexuálisok, a politikai ellenfelek és a fogyatékkal élők is súlyos üldöztetésnek lettek volna kitéve. A nácik „életre nem méltó életeknek” tartották őket, és a „T4 Eutanázia Program” brit megfelelője valószínűleg azonnal elindult volna.
A brit zsidó közösség, amely akkoriban jelentős létszámú volt, szisztematikus megsemmisítés áldozatává vált volna, hasonlóan a kontinentális Európában történtekhez.
A megszállás alatt a helyi kollaboránsok aktívan részt vettek volna a zsidók azonosításában és feladásában. A helyi lakosság egy része valószínűleg ellenállt volna, de a félelem és a terror légköre jelentősen korlátozta volna a segítségnyújtást.
A megszállás következményei elképzelhetetlenek lettek volna a brit társadalomra nézve. A zsidók és más kisebbségek eltűnése mély sebeket ejtett volna a nemzeti identitáson és a kulturális sokszínűségen.
A propaganda szerepe mindkét oldalon: A közvélemény befolyásolása
A német megszállás elképzelt forgatókönyvében a propaganda kulcsszerepet játszott mindkét oldalon. A németek célja a brit közvélemény megtörése, a ellenállás szellemének elfojtása volt. Ehhez a félelemkeltés, a reménytelenség érzésének erősítése és a kollaboráció előnyeinek hangsúlyozása szolgált. Előszeretettel használtak volna rádióműsorokat, újságcikkeket és plakátokat, amelyek a német hatalom erejét és a háború értelmetlenségét hirdették volna.
A brit oldalon a propaganda a morál fenntartására, az ellenállás szervezésére és a nemzeti összetartozás erősítésére összpontosított. A BBC kulcsszerepet játszott volna a hírek terjesztésében, a német propaganda cáfolatában és a remény ébrentartásában.
A brit propaganda egyik legfontosabb célja lett volna a német megszállók dehumanizálása, ezzel is ösztönözve a lakosságot az ellenállásra, még a legnagyobb nehézségek közepette is.
Emellett a titkos szervezetek is komoly szerepet játszottak volna a propaganda terjesztésében, illegális újságok kiadásával és a lakosság tájékoztatásával a valós helyzetről. A propaganda tehát nem csupán a közvélemény befolyásolására szolgált, hanem az ellenállás egyik legfontosabb fegyvere is volt.
A szövetségesek reakciója: Bombázások és a támogatás formái
A szövetségesek reakciója a Brit-szigetek német megszállására több fronton zajlott. Mivel a szárazföldi beavatkozás kezdetben lehetetlen volt, a bombázások váltak a legfontosabb eszközzé a német erők gyengítésére és a megszállás alatt élők moráljának fenntartására.
A bombázások célpontjai elsősorban a német katonai létesítmények, gyárak és utánpótlási vonalak voltak, de sajnos gyakran civilek is áldozatul estek. A bombázások kockázatosak és vitatottak voltak, hiszen a németek is hasonlóképpen támadták az angol területeket.
A támogatás másik fontos formája a földalatti ellenállás támogatása volt. A szövetségesek hírszerző ügynökségei, mint például a Special Operations Executive (SOE), ügynököket juttattak a szigetekre, akik kapcsolatot tartottak a helyi ellenálló csoportokkal, fegyvereket és felszereléseket szállítottak, valamint kiképzést nyújtottak nekik. Ezek az ellenálló csoportok szabotázsakciókat hajtottak végre, információkat gyűjtöttek és segítettek a szövetséges pilótáknak elkerülni a fogságot.
A szövetségesek bombázásai és a földalatti ellenállás támogatása kulcsfontosságú volt a német megszállás alá esett Brit-szigetek lakosságának moráljának fenntartásában és a német háborús gépezet gyengítésében, előkészítve a későbbi felszabadítást.
Emellett a szövetségesek gazdasági támogatást is nyújtottak, amennyire a körülmények engedték. Ez elsősorban a megszállás utáni újjáépítésre irányult, de a megszállás alatt is próbáltak segíteni a lakosságnak az élelmiszer- és gyógyszerhiány leküzdésében, bár ez rendkívül nehéz volt.
Fontos megjegyezni, hogy a szövetségesek reakciója nem volt egységes és mindenki számára elfogadható. A bombázások civil áldozatai és a megszállt területek lakosságának nehézségei komoly etikai és stratégiai kérdéseket vetettek fel.
A felszabadítás tervezése: A „D-Day” alternatívái a Brit-szigetekre
Bár a német megszállás a Brit-szigeteken szerencsére sosem valósult meg, a brit kormány és a szövetségesek komolyan vették a fenyegetést, és számos tervet dolgoztak ki az esetleges felszabadításra. Ezek a tervek nem csupán a normandiai partraszállás („D-Day”) alternatívái voltak, hanem a megszállás természetétől és a német erők erejétől függően alakultak volna.
A „D-Day” alternatívái között szerepelt például a „Operation Ironside”, amely egy álpartraszállás volt, a Biscayai-öbölben, hogy elvonja a német csapatokat Normandiától. Egy másik terv, a „Operation Bodyguard”, egy átfogó megtévesztési kampány volt, melynek célja az volt, hogy a németeket megtévessze a szövetségesek támadásának helyét illetően.
A Brit-szigetek felszabadítására vonatkozó tervek mindazonáltal elsősorban a megszállás tényén alapultak. Amennyiben a németek sikeresen partra szálltak volna, a brit hadsereg és a helyi ellenállás gerillaharcot vívott volna, miközben a szövetségesek előkészítik a nagyszabású ellentámadást.
Fontos megjegyezni, hogy a tervek részletessége nagymértékben függött a rendelkezésre álló információktól. A szövetségesek folyamatosan gyűjtöttek hírszerzési adatokat a német erők helyzetéről és erejéről, hogy a felszabadítási terveket a lehető legpontosabban tudják kidolgozni. A helyi ellenállás szerepe kulcsfontosságú lett volna a megszállás alatti hírszerzésben és a szabotázsakciók végrehajtásában.
